Hírek
Emlékezetes, hogy az április 5-i miniszterelnök-jelölti találkozót hosszas vita előzte meg. Az első forduló előtti hetek egyik meghatározó témája volt a vitáról folyó vita, amelyet ebből adódóan mi is többször elemeztünk. A vitáról folyó vitában, bár azt Medgyessy kezdeményezte, sokáig a Fidesz állt
A Fidesz-MDF választási szövetség egyetlen hét alatt veszítette el a választások első fordulóját. A két párt vezetői a kampány hajrájában több kommunikációs hibát elkövettek, amely a meglepetésszerű eredményekhez vezetett. A választás másnapján elindított "pánikkampány" viszont több veszélyt, mint e
2002. április 8-14. hetén, ahogy a választások első fordulója után várható volt, szinte kizárólag az MSZP-ről és a Fideszről szóltak a vezető hírek. A héten azonosított mind a hat téma pártpolitikai jellegű volt, a kis pártok csak a "két nagyhoz" való viszonyuk kapcsán kerülhettek napirendre.
Az alábbiakban mandátum-előrejelzést közlünk az MSZP-SZDSZ megállapodás ismeretének tükrében. Az alábbi mandátum-előrejelzés feltételezi, hogy az MSZP és a Centrum Párt között létrejön egy olyan megállapodás, amelynek értelmében az MSZP visszalépteti jelöltjeit a három legesélyesebb Centrumos jelölt
A választások első fordulója több érdekességgel is szolgált. Soha nem volt még ilyen kiélezett a verseny a két esélyes párt között, soha nem dőlt még el ennyi egyéni mandátum sorsa az első fordulóban, soha nem került be még ilyen kevés párt a parlamentbe és soha nem volt még ilyen magas a választási